Category Archives

    Abu Mami Blog

  • Összes
  • Monello Adventi Kalendárium Monello Adventi Kalendárium

    Drága Lányok,
     
    a gyermeki énem valahol még mindig ragaszkodik a Karácsonyi készülődéshez hozzá tartozó Adventi Naptár nyitogatásához, épp ezért ti sem menekültök ez elől.
    Minden napra készülünk nektek egy kis karácsonyi hangulatot árasztó képpel.
     
    12.01.
    “Szeretem érezni, hogy a Karácsony körülvesz, na nem a plázákban nyomulósan mindent feldíszítve, minél többet rádtukmákolósan, hanem a mézes kalács illatában, az adventi készülődésben, a fiaim izgatottságában, a karácsonyi vásárokban, a Bazilika fényfestésében, a forraltbor illatában, a sok kis közös karácsonyozásban a családunkkal és a barátainkkal együtt töltött órákban.”
    12.02.
    Monello adventi naptár
    “Szeretem az ötletes ajándékokat, amikor nem a pénztől lesz ütős.”
    12.03.
    Monello baby&more piknik pléd
    “Fiatalkoromban a bakancslistámon volt meleg helyen, a nyárban tölteni a Karácsonyt.
    Most a fiammal hazavágyom a családunkhoz a hidegbe és arról álmodozom talán havazni is fog Szenteste.
    Jól gondold meg mit kívánsz!
    12.04.
    igazából szerelem
    “Nem múlhat el Karácsony nálunk a már már klasszikusnak mondható Igazából szerelem c. film nélkül. A legjobb Szenteste előtti estén ezt a filmet nézve a háttérben, szeretem csomagolni az ajándékokat egy kis forralt bort szürcsölve.”
    12.05.
    12.06.
    A Mikulás bizonyára férfi, melyik nő venné fel ugyanazt a ruhát minden évben?
    12.07.
    Ugye kellenek semmittevős napok is Karácsony előtt. Ma legszívesebben így bekuckóztam volna…
    . . .
    helyette éjjel is többször keltek a fiúk, annyira izgatottak voltak a Mikulás miatt, végül sikerült 6.30-ig kihúzni…
    Később az ikeában folytattok, majd délután magyar Mikulás ünnepségen voltunk, az esti rutin után a napot dolgozással zártam, de 1-nél tovább már nem bírtam és kidőltem.
    Nem baj, gyúrok azért erre a bekuckózásra, továbbra is!

    Csak ülnék és merednék magam elé…

    12.08.

    Két kis tappancs egy kicsi rajzolás és máris kész a szuper karácsonyi ajándék!
    Költséghatékony, kreatív, személyes!
    12.09.
    … Annyira, de annyira ❤️nyajjjj
    12.10.

    Minden anya álma Karácsonyra egyetlen nyugodt éjszaka…
    Ti írtatok már a Jézuskának?

    12.11.

    A Karácsony varázslata egészen addig tart, amíg saját gyerekünk nem születik, akkor átalakul és mi leszünk a varázslók, a varázslat tovább él és talán még izgalmasabbá válik, mint gyermekkorunkban volt.

    12.12.

    monello_karacsony_blog

    Hogyan dobjunk fel egy egyszerű ajándékot, hogy máris Karácsonyi legyen és az ajándékozott is érezze a törődést?

    12.13.

    Hisztek az angyalokban? Hogy itt vannak és segítenek, ha szükségünk van rájuk? Hogy lehet tőlük kérni? Ha még sosem gondolkoztál ezen, most mit kérnél tőlük, hogy miben segítsenek?

    12.14.

    Az első Karácsony emlékére
    AJÁNDÉK a nagyszülőknek

    12.15.

    A szokásos karácsonyi fotó.
    Nálatok, hogy szokott kinézni? Nálatok apát rá lehet venni ilyesmi macerákra?

    12.16.

    Ne azon rágódj, hogy milyen stresszes vagy, hanem inkább légy hálás azért amid van.

    12.17.

    Kis Mikulásaink már pihennek, és bőszen számolgatják a napokat…

    12.18.

    Te kinek a tündéri viselkedéséért voltál hálás tegnap?
    Téged is megtalálnak a csodák?

    12.19.

    Milyen jó is egy kis anya-lánya feltöltődés az ünnepi sürgés-forgás előtt

    12.20.

    Hálás vagyok a barátaimért!

    12.21.

    Karácsonyfa a fenntarthatóság jegyében.
    Műfenyő vagy igazi? Kiültetős?

    12.22.

    Anya-fia

    12.23.

    Karácsonyi üdvözlet

    12.24.

    Higgy magadban! És a világ kitárul.

    ………………………………………………………………………………………………………………………..

    Karacsony_Monello

     

  • eső szoba dubai monello Esőszoba, amiben nem leszel vizes, ha nem akarsz

    Eső szoba, amiben nem leszel vizes, ha nem akarsz

    Igazából nem tudom miért döbbentem meg az „Esőszoba” ötletétől, amikor egy saját sípályát is építettek maguknak az emirátusiak Dubai egyik legnívósabb plázájában. De mégis ezen az Esőszobán hosszú idő után ismét megdöbbentem, mert hiába hangzik egy európai számára viccesen, itt tényleg nagyon ritkán esik és a helyi arabok igazi áldásként élik meg, ha esik. Amikor csak tehetik kiállnak az esőbe, táncolnak, futkosnak és élvezik, hogy esik az eső. Az esős napokat boldogan és szinte csodaként élik meg. Évente 1-2 ilyen alkalom van.

    Esőszoba Emirátusok dubai

    Kép forrása: Courtesy Sharjah Art Foundation

    Igen, épp ezért olyan pofonegyszerű egy Eső szoba létrehozása. Valamiért mégis csak most került erre sor.

    Ha megnézed ezt a 2 perces videót látni fogod, hogy semmi extra. Tényleg csak egy sima terem, amiben esik az eső.

    Valóban csak ennyi lenne? Dubai szomszédságában ahol minden a legnagyobb, és a leg- legebb?

    Nem. A háttér ennél sokkal bonyolultabb, egy 3Ds rendszerről van szó, ami mozgás érzékelőkkel működik. Ahogy a mozgás érzékelők bemérik az ember mozgását kb 1,5 méteres körzetében eláll az eső. Ez akkor működik, ha nagyon lassan mozogsz, ha futkosol össze-vissza, mert gyerek vagy, akkor bőrig ázol. Hát nem zseniális!

    Egy Esőszoba, ahol te döntöd el, hogy megázol -e

    Ez annyira tipikusan emirátusi gondolkodásra vall. Csavarjunk rajta még egyet! Hát nehogy már csak úgy simán essen az eső egy Esőszobában. Nehogy már ne én döntsem el és irányítsam itt is a dolgokat, nehogy már csak úgy essen össze-vissza…

    Esőszoba dubai abu mami blog monello

    Kép forrása: Courtesy Sharjah Art Foundation

    Egyszerű alapötlet, hatalmas csavar, hatalmas siker.

    Az emirátusiak el fognak menni, mert az évben az az egy-két alkalom, amikor esik, akkor lehet, hogy épp lemaradtak róla, mert vagy ültek az iskolában, vagy dolgoztak, vagy bármi. Az európaiak is el fognak menni, mert kíváncsiak, hogy milyen ez az egész, hiába láttak és utáltak már megannyi esős napot, amikor otthon kellett maradni, mert a várva várt program eső miatt elmaradt. Azért az európaiaknak is hiányzik az eső. A fiaim például vadásszák a locsolás okozta pocsolyákat, és 100%osan kihasználják, mielőtt felszáradna, hogy minél több csíkot tudjanak húzni a bringájukkal. Egyébként én is kíváncsi vagyok, vajon meleg eső esik? Van eső illata? Igazi eső hangja van?  kíváncsi vagyok, vajon meleg eső esik? Van eső illata? Mit fognak hozzá szólni a fiúk? Biztosan imádni fogják, milyen érdekes tapasztalat és élmény szerzés lenne nekik. A gyerekek imádják az ilyen fajta “rendetlenkedéseket”, ez nekik igazából egy hatalmas zuhany lenne.

    Nekem az eső illata hiányzik igazán, ahogy a porral keveredik az eső, az az illat…

    Tavaly nyáron nekünk is program volt Magyarországon az esőben futkosás, meg az esernyővel fel-le sétálás a kertben. Az emirátusokban huzamosabb idő eltöltése után, teljesen megértem, hogy szükség és igény van Esőszobára.

    Az ára is teljesen baráti, saját esernyőt és esőben használható eszközöket is vihetsz be magaddal. Tilos tűsarkú cipőben bemenni, és a telefonodat és a kamerádat csak saját felelősségre használhatod benn…

    Van mellette még egy kávézó is, így a maximum 15 perces esőszoba látogatás után lehet enni-inni is egyet, amitől máris teljes program érzetünk lesz. A helyi szokásoknak és életritmusnak megfelelően reggel 9-től este 9-ig, hétvégén éjjel 11-ig nyitva van.

    esőszoba Shanghaiban abu mami blog monello blog

    Kép forrása: http://insanvesanat.com/en/news-detail-rain-show-334.html

    Álltál már önfeledten az esőben, csak úgy?

    Azért ha mélyen belegondolunk, tényleg vicces lehet, csak úgy önfeledten állni az esőben, úgy, hogy tudod, hogy utána át tudsz öltözni tiszta, száraz ruhába. Főleg, hogy te szabályozod, hogy mikor esik rád és mikor nem. ( Kérik, hogy hozz magaddal tiszta ruhát, törölközőt.)

    Nekem a közel 40 évemből egy igazán önfeledt esős élményem van, amikor érettségizés után hazafelé a buszról leszállva és kettőt lépve leszakadt az ég, de mintha dézsából öntenék, szó szerint. Az, igazán jó, megkönnyebülős érzés volt, mintha az én összes vizsgákkal kapcsolatos félelmem és szorongásom szakadt volna ki az égből. Fantasztikus volt! Sétáltam hazafelé a hegyen, lassan, karjaimat széttárva és élveztem az esőt. És tudtam hazaérve már zuhanyozhatok is le és vehetem a száraz ruhámat.

    Azt szeretem, hogy itt az Emirátusokban tényleg nincs lehetetlen, mindent megcsinálnak és létrehoznak a semmiből, a sivatag közepén, mindent még azt is, amiről nem is tudtad, hogy létezhet és szükség van rá. Legyen szó a világ legmagasabb épületéről (bár most Szaud Arábia be akarja előzni a Burj Khalifa 844m magas épületét egy 1000m magas épülettel….), vagy egy sima Esőszobáról…

    A modern technika keveredése a művészettel

    Még akkor is, ha az Esőszoba ötlete 2012-ből Londonból a Random Internation-tól származik. Időszakos interaktív kiállításként lehetett kipróbálni, majd az évek folyamán New Yorkban, Shanghaiban és Los Angelesben is látható volt. Most ez a kiállítás az emirátusokba költözött.

    Információ: Sharjah Art Foundation

    Bővebb információ és jegy vásárlás: https://rainroom.sharjahart.org/home.htm

    eső szoba dubai monelloKép forrása: Courtesy Sharjah Art Foundation

     

  • 2 gyerekkel a sivatagban

    Dubai szomszédságában, Abu Dzabiban tartózkodó Mama Tudósítónk bejegyzése következik 1#
    Tudom kicsit hatásvadász a cím, mert Abu Dhabi, ahol élünk, bár valóban a sivatagban van, de mégis egy órányira Dubaitól, 6,5 órányira Budapesttől, az pont annyi, amit még két kicsi kényelmesen kibír, amikor jó passzban vannak, és én is elég felkészült vagyok tablet, eszegetni való, kisautó, mesekönyv, plüss állat vonatkozásában, sőt még pont egy délutáni alvás is belefér.

    Sokan nem ismerik Abu Dhabit, nem tudják, hogy az Egyesült Arab Emírségek fővárosa, nagyobb és gazdagabb, mint Dubai, mégis a csillogást és a „legeket” meghagyja Dubainak, hogy nyugodt „kisvárosként” tudják itt élni az emirátusiak a mindennapjaikat. Főleg gyerekkel, sok-sok gyerekkel. Itt a helyi araboknál átlag a 4-5 gyerek zsinórban. Ez nem jelent azt, hogy itt nincs luxus és komfort, csak kicsit csendesebben, emberibb, nyugodtabb léptékkel.

    Belevágtunk, mert így hozta az élet, mert pont adottak voltak a körülmények, és mert a férjemmel mind a ketten titkon vágytunk rá, hogy életünk egy részét külföldön töltsük. Bár szeretjük a kalandokat, azért mégis nehéz volt meghozni a döntést két kicsi gyerekkel, Pöszméte 3,5 Picur 2. Végül épp, mert kicsik és még nincs meg a kialakult baráti körük, még nem kötődnek az ovihoz (Pöszméte épp, hogy csak elkezdte szeptemberben az ovit, előtte öccse érkezése miatt végig otthon voltam velük, otthonról dolgoztam), a környezethez, hanem 90%-ban csak hozzánk, jutottunk arra a döntésre, hogy belevágunk.
    Hosszas tervezgetés és mérlegelés előzte meg a döntést, mégis az egyik 5 gyerekes „szomszéd lány” tanácsa segített sokat, amikor elmondta, hogy ő már bánja, hogy anno amikor még csak két gyerekük volt nem vágtak bele, úgy érzi elhalasztották a lehetőséget, és most, hogy a gyerekek már nagyok, nem lenne szíve kiszakítani őket a barátaik köréből. Ilyen hajó egyszer jön, hát felültünk rá.

    Komolyra akkor fordult a dolog, amikor feladtuk egy konténerben az összes bútorunkat, ruháinkat, a fiúk játékait. Mi ezt kaptuk a Mikulástól, egy jó naaagy konténert. Nem mondom, hogy az egész életünket bepakoltuk, mert az emlékeket, mármint emléktárgyakat itthon hagytuk. De azért komoly logisztikált igényelt a fennmaradó 1 hónapra – amíg kiért a hajó a cuccainkkal – alapvető bútorokat, étkészletet, játékokat szerezni, annyi ruhát és nagyon személyes „nélküle nem alszom el” játékot itt hagyni, hogy a 3*30kg poggyász limitbe beférjünk majd induláskor. Ami így nagyon soknak tűnik, 100kg cucc, de pakolás közben amikor negyedszer pakolod újra a bőröndöket, és sakkozod ki, hogy mi marad és mi megy és méred le az otthoni mérlegen, akkor az nagyon nagyon kevés. Bár mindig is azok közé tartoztam, akik utazáskor telepakolják a táskájukat, értsd teljesen tele, de ez most azért más volt.

    Nagyon aggódtam, hogy mit fognak reagálni, ezért gondosan felkészítettem a fiúk kicsi lelkét, hogy amikor a költöztetés napján hazajönnek nagyikákéktól akkor ne lepődjenek meg rajta, hogy a szobájuk teljesen ki van pakolva, hogy ágy helyett utazó ágy és matrac van. Pöszmétének megtartottuk az ágyán lévő mozdonyos sátor szerű cuccot, mert kipróbáltam és összehajtogatva befér az egyik nagy utazó táskába, tudtam, hogy ez nagy biztonságot ad majd neki, ami fontos lesz ebben az időszakban. Megtartottam a felfújható kicsi gumi medencét és telepakoltam párnákkal, hogy legyen valami újdonság a szobájukban és ne kongjon az ürességtől. Játékokat pedig az unokatesójuk adott kölcsön, így első körben lekötötte őket az új játékok varázsa. Talán mert mindig őszinte voltam velük, és amit mondtam és ígértem azt mindig be is tartottam, nagyon ügyesen megértették pár nappal később, amikor már keresték a saját játékaikat, hogy azok bizony egy hatttalmas naaagy hajón utaznak „abubiba” ahogy ők mondták és hamarosan újra játszhatnak velük.

    A helyzetet picit nehezítette, hogy a férjem előre utazott, hogy a vízumunkat, a lakást az autót a költöztetést intézze. Persze anyukám, anyósom a húgom és a barátaink sokat segítettek, de a nap végén mégiscsak hárman voltunk. Az idő pedig telt, nem tudtuk pontosan, hogy mikor indulhatunk. Ez függött az emirátusi ügyintézésétől. Kiderült, hogy extra közjegyző által jóváhagyott dokumentumokra van szükség, amit DHL-el küldtem a férjem után. A lakóparkban, ahol lakást néztünk már fél éve hiába vártunk, nem volt szabad lakás. Szorított az idő, mert ideális esetben, amikor a konténer megérkezik, akkor lenne jó a beköltözést is lebonyolítani. A fiúkban közben tartani a lelket, hogy hamarosan újra látják az apjukat, úgy, hogy én sem tudtam még hányat kell addig aludni. Az extra csokis bödönt, amiből minden nap egy kis csokit lehet enni, amik akkor fogy el, amikorutazunk, titokban egy-két szemmel, észrevétlenül újra töltögettem. A skypolással nem igazán tudtak mit kezdeni, a legtöbb esetben megbolondultak és körbe körbe futkostak az üres lakásban, vagy pedig könnybe lábadt szemmel nyöszörgős hangon kérdezték, hogy mikor jössz már haza Apa…

    De végül összeálltak a mozaikok és megkaptuk az Emirátusokba való belépéshez és a vízumhoz szükséges papírokat, fél év után, ahogy a férjem színre lépett lett szabad lakás, pont ott és olyan, amilyet kinéztünk. Indulhatott a beköltözés. Itthon pedig az albérletünkből a kiköltözés. Elkészítettem a szokásos kis pálcika rajzot, hogy a fiúknak is kézzelfoghatóbbá tegyem, hogy mikor indulunk.

    Kemény volt 2 napig a fiúk nélkül pakolni, költöztetni a megmaradt bútorokat, a tudatosan itthon hagyott fullra telepakolt szekrényeket és könyvespolcokat, amiket direkt nem adtunk fel, mert tudtuk, hogy kisebb lakásba fogunk költözni és nem férnének el kényelmesen. Az autó, amit telapakoltam az itt-ott talált majd jó lesz még valamire dolgokkal, takarító szerekkel, edényekkel, amit anyukám garázsa nyelt el, én nem tudom hogyan, fért ott el, de az biztos, hogy én vagy 4-szer fordultam… Az itt hagyott emléktárgyakat, ami most tudatosult, hogy nem csak pár fotóalbum, mindet a megfelelő helyre, az a pár dolog, most sokkal többnek tűnt.

    Az utolsó pillanatban felíratott fogamzásgátló, ami spontán pakolás közben jut eszedbe, hogy ki tudja, hogy lesz –e ilyen kinn, még szerencse, hogy az apósom nőgyógyász és vannak olyan tündérek, hogy házhoz hozzák a kiváltott gyógyszert. A fiúk bár ők is imádják a kalandokat és jól meg lehet beszélni velük mindent, de amikor már második napja nem láttak, mert Picúr keresztszüleivel keltek és feküdtek, hogy tudjam intézni a kiköltözést és zokogva mondták, hogy Anya ne menj el TE IS, na akkor az kemény volt. De tartotta bennem a lelket, hogy már csak egy nap és újra együtt leszünk négyen! És végre megkezdjük új életünket.

    A lelkem sírt, hogy itthon kell hagynom a húgomat, a kedvenc unokaöcsémet, a szüleimet, az öcsémet és a barátaimat, de ezt jó mélyen elnyomtam magamban, egyrészt mert nem akartam átragasztani a fiúkra ezt az érzést, másrészt talán így könnyebb volt. Féltem, hogyan fognak reagálni a fiúk az új életünkre. De közben már nagyon is vágytam az újba és nagyon mélyen tudtam, hogy, ahogy eddig is, ha mi jól vagyunk, ők is jól lesznek, ha mi jól érezzük magunkat, akkor ők is, ha mi lazán fogjuk fel, akkor ők is.
    Dubai szomszédságában, Abu Dzabiban tartózkodó Mama Tudósítónk hamarosan újabb bejegyzéssel jelentkezik, csak figyeljétek a Blogot és a Monello Facebook oldalát.

  • Vajon megéri 12 órán át utaztatni két pici gyereket?

    A sivatagban 2 gyerekkel
    Dubai szomszédságában, Abu Dzabiban tartózkodó mama tudósítónk újabb bejegyzése következik 2#

    Amikor 12 órán keresztül utaztatjuk a gyerekeinket, és bár utólag azt mondom az utazás fantasztikusan jól sikerült, főleg úgy, hogy ez volt az első repülőutunk 4esben kiegészítésként meg kell, hogy jegyezzem, hogy jól esett volna a vacsorához egy picike pohár vörösbor lazítás gyanánt , de nyugodtan meginni hmmm, nem igazán tudtuk, Anya borába Picurka dobta bele a kekszét, Apa azt hiszem a pohárba kitöltésig el se jutott…

    Az utolsó 1,5 órás autóúton Dubai és Abu Dzabi között hulla fáradtan éjfél magasságában, Pöszméte nagyon álmosan és nagyon kis bágyadtan közli, hogy „Én nem akajok itt lenni”, Anya szíve szakad meg. Picur babát szoptatja Anya útközben, hogy megnyugtassa, mert senki sem szeretne gyereksírás közepette utazni 1,5 órán keresztül.
    De be kell ugrani tankolni, na ott nyilván ezt a folyamatot abba kell, hagyni, hogy ne utasítsanak ki egyből az országból, és az okos pici babám, egy szó nélkül hagyja, fáradtan ül néz, és amikor tovább indulunk szépen visszafekszik. Az arabok tényleg a végletekig kényelmesek, tankolás közben ki sem kell szállnod a kocsiból, mert mint nálunk is régen a kutasnak fizetsz, aki azonnal ott terem és csinálja, ja és közben még a motort sem állítják le, hogy a légkondi hűtse a kocsit. Éjfélkor, 40 fok magasságában ez valóban érthető!
    A hotelben egy órát kellett várni mire megkaptuk a szobánkat, mert egy kis hiba csúszott a gépezetbe és így törölték a szobát és kiadták másnak. Persze ezt olyan mosolyogva és természetességgel adják elő, hogy nem tudsz mérges lenni. De ez a két kisfiú egy hang nélkül játszott, Pöszméte a bőröndjén ment le – föl, húzni kellett ide – oda és imádta, Picurka pedig egy hang nélkül Anyán csimpaszkodott, Anya már alig bírt menni, de ők még simán, na és akkor közben elgondolkodsz, hogy kellett ez nekünk? Szegény gyerekeket rángatjuk ide – oda azért, mert mi pont itt akarunk lenni, a mi saját kényünkre – kedvünkre, vajon ezzel biztos, hogy jót teszünk nekik?????

    De, amikor látom a szemükben azt a boldogságot, ahogy a tengert nézik. Egy akkora nagy homokozóból, amit még életükben nem láttak, és ahol lehet dobálni a homokot arra, amerre csak akarják, és futkosni is lehet, és bele lehet futni a vízbe és ki és bele és ki és sokszor egymás után, és bele is lehet feküdni a homokba is és a tengerbe is, na akkor bizonyossá válik, hogy megérte.
    Pöszméte már nagyon várta, hogy lássa a tengert, bár már volt 1,5 évvel ezelőtt Horvátországban Borika és Líviusz barátnőivel, de azt el is felejtette, bár a csajok felejthetetlenek azóta is . Az autóból már ki is szúrta és mutatta, „Na, itt a tenger, menjünk odaaaa! Gyorsabban!!! Gyorsabban!” És már nagyon várta, hogy lássa, hogyan mozog a tenger és, hogy kipróbálja milyen sós. Így az első az volt, hogy oda ment, leguggolt elé, beledugta a pici mutató ujját és megkóstolta, és közben mondta „Megkóstolom, hogy milyen sós a tenger. Hmmm, jó, finom!” még egy párszor megkóstolta, és csak utána rakta bele a lábacskáit is és nézte, hogy mozog.
    Úszni nem akart benne, csak térdig ment be, amit Anya nem is bánt most, hogy egyedül volt velük és nem igazán tudta még, hogyan fogja mind a kettőjüket egyszerre megúsztatni úszógumi és minden egyéb nélkül.

    Amikor elfáradt, lefeküdt a homokba, úgy, hogy a hullámok nyaldosták a kis lábacskáit, a karját a feje alá rakta és fekve homokozott tovább, abbahagyni, elindulni, áááááá, nem, nem azt nem akart. Anya attól félt ott fog elaludni, mert a tenger zúgása, a hullámok hangja az igencsak emlékeztet Pöszméte által kedvelt porszívó és fúró hangokra (amire Pöszméte pici kora óta imád elaludni.)

    Eközben Pindurka a megállíthatatlan kis robot nyuszi rendíthetetlenül homokozott és nagyon ügyes volt, mert nem akarta megenni a homokot, mondjuk Anya annyira nem volt boldog, amikor egy marék csikkel tért vissza, amit nagy örömmel gyűjtött össze és azokat sajnos meg is akarta enni, és nagyon nem örült neki, amikor Anya elszedte tőle.
    Először nem mert bemenni a tengerbe csak nézte és mosolygott, aztán Anya kézen fogta és megmutatta neki, na akkor már nagyon tetszett, élvezte, hogy ez egy olyan víz, amibe ő szabadon tud ki – be mászkálni és belecsücsülni, úgyhogy ezt csinálta folyamatosan. Kiment, megfordult, bement, becsücsült, kicsit pancsolt, de az annyi hogy kettőt csap a kezével, felállt kiment és újra és újra és újra.

     

    Persze vízimentők is futkostak a parton le – föl és folyamatosan figyelték a terepet, csak, mint a filmekben… Helyiek nem igazán voltak, csak turisták és ők is kevesen, így nagyon kellemes volt. Láttunk olyan arab nőt, aki a fekete hosszú zárt ruhájában az abajában ment be a tengerbe, de a népszerűbb az, amikor szintén az egész testüket befedő (még a hajukat is) fürdőruhát hordanak, ami úgy néz ki, mint egy búvárruha. Ők nem értik, hogy a fehér bőrű emberek miért napoznak, amikor a fehér az arisztokrácia és az érintetlen szépség színe itt, ami a szemükben különleges és úgy szép ahogy van.
    Persze az elindulás nehéz volt.
    Itt volt az első városi élményünk, ja igen, mert ez a tengerpart a belvárosban van, 2*3 sávos út mellett, ami annyira fantasztikusan halk, hogy a parton már semmit nem hallasz belőle, szinte hihetetlen. Állítólag azért, mert az út készítése során autógumit is kevernek az aszfaltba, ez két dolog miatt hasznos, egyrészt zajcsökkentő, másrészt újra tudják hasznosítani az autógumikat, amikből ebben a nagy melegben elég sok fogy…

    Át kellett kelni egy zebrán, mert a parkoló az út túloldalán volt. Ismét egy okos megoldás, ami segíti az emberek nyugodtságát, kiegyensúlyozottságát. A gyalogosoknál a lámpa fölött van egy visszaszámláló, ami mutatja egyrészt, hogy mikor lesz zöld, másrészt, amikor zöld, hogy még mennyi időd van átérni. Hát nem egyszerű?
    Kiegészítés: A storyhoz hozzá tartozik, hogy Anya igazi anyukás megoldással a pindúrokat folyamatosan keni és nagyon jó szolgálatot tesz az idegenlégiós UV szűrős ruha és sapka is, még ha viccesnek is tűnik, ilyen cuccba öltöztetni őket, de ez a nap itt annyira mélyebben és harapva süt. És ugye alatta nem kell kenni a fiúkat és jól véd, ami fontos szempont, mert egy macerával kevesebb. …és miután Anya nem keni az egész testüket, csak az arcukat és a kilógó lábukat, így magára se keni a napkrémet… vagy csak ímmel-ámmal már ahova jut, és akkor este kiderül, hogy hova nem jutott, és utána hogy az mennyire fáj, és milyen bénán néz ki, piros foltok össze – vissza a kimaradt részeken. Jeeee.
    Persze azóta már egyre bátrabban toljuk, a bőrünk is megszokta, a fiúk is növögetnek, így a légiós cucc kezdi szerepét veszteni. Viszont helyette van kicsi kalap hehe…

    Abu Dzabiban tartózkodó mama tudósítónk hamarosan újabb érdekes bejegyzéssel jelentkezik. Figyeljétek a Blogot és a Monello Facebook oldalát.

  • Szülő értekezlet – oktatás, amiről eddig álmodni se mertem

    Manófül 5,5 éves, otthon nagycsoportos lenne, itt Abu Dhabiban egy amerikai iskolába jár, ahol ez már iskola előkészítőnek felel meg és már az iskola épületében van. Jövőre már elsős lesz, csak úgy, mint otthon is. A különbség az, hogy itt már ebben a korban játszva tanítják őket a számokra, betűkre, számolni, írni és olvasni (angolul, és arabul). Úgy, hogy nekik fel sem tűnik, hogy tanulnak, csak az, hogy milyen büszkék rá, hogy ők ezt már tudják. Már tud írni szavakat, sőt mondatokat is, és nem az számít, hogy amit ír, az milyen szépen van kanyarítva, és hogy kilóg –e a sorból az a betű, csakis az számít, hogy értse, hogy mit írt le, és hogy próbálja meg hallás után leírni, úgy, ahogy ő gondolja, mellé pedig rajzolja le, amit írt. Nem gyakorolja napokon, sőt heteken át egyes betűk írását addig, amíg meg nem utálja leírni, nem karikázzák be pirossal, ha kilóg a sorból, nem…

    A szülői értekezleten egyesével találkozik a tanárnő a gyerekek szüleivel 10 perces egységekre bontva. Előveszi a gyerek mappáját, amiben össze vannak gyűjtve a munkái. Elővesz egy táblázatot és megmutatja milyen területen hol áll és mi az elvárás és mikorra. Például az abc betűi közül októberben 15-öt, decemberben 20-at tudott, márciusban már majdnem az összeset, de a d-t és a b-t még keveri. És addig gyakorolják minden egyes gyerekkel egyénileg, és kisebb csoportokban amíg az összes gyerek az összes betűt meg nem tanulja. És ez ugyanígy megy a számokkal, a számolással, az alakzatokkal és az olvasással is. Nem baj, ha valaki lassabban, valaki gyorsabban tanul, az adottság, de a tanár feladata az, hogy megtanítsa, megtanítsa mindenre. Hihetetlen ez a hozzáállásbeli különbség. Nem az van, hogy azt mondja a tanár: „én leadtam a tananyagot miért nem tanulta meg? Gyakoroljon vele otthon az anyja…”

    Heti szinten kapunk fotókat és kis videokat az iskolai munkájukról, kicsi életképeket, amiből mégis fogalmunk van arról, hogy miket is csinálnak nap, mint nap. Egy applikációval a mobilomon látom, letölteni nem tudom a személyiségi jogok védelme miatt (Abu Dhabiban ha az ember hozzájárulása nélkül használod a fotóját, azért be is börtönözhetnek, épp ezért nem igazán fogtok itt látni tőlem iskolás gyerekes fotókat…). Az egyik ilyen videot, amikor végignéztem, kiszöktek a könnyeim.

    A gyerekek (5-5,5 évesek) a szőnyegen ülnek az interaktív tábla előtt, mindegyikük kezében tábla, törlő pompom és alkoholos filc. Az interaktív táblán a matek feladat: 4+3= . A feladatot együtt olvassák fel, utána nagy csend és mindenki számol és körmöl. A tanárnő megkérdezi, hogy mindenki végzett –e. Utána visszaszámolás és az interaktív táblán megjelenik az eredmény. Minden gyerek boldogan emeli a feje fölé a tábláját és mutatja rajta a 7-es számot. Közben ezt kiabálják kórusban először magukra, utána egymásra mutogatva.  „Okos vagyok. Okos vagy. Okosak vagyunk.”

    (I am so smart.) Igazából az eredeti fordítás „Annyira okos vagyok.” – de ezt valahogy nagyon idegennek éreztem magyarul leírni, most, hogy belegondolok talán pont ez az az önbizalom hiány, amit nálam a magyar iskolarendszer alapozott meg??? Hát nem más, amikor nem azt hallja a gyerek egész nap, mint az én időmben, még ha ő tudja is a feladatot, hogy „Jajj Józsika de buta vagy, még ezt sem tudod, miért nem gyakoroltad otthon???”

    Hanem ő maga ordítja hangosan, hogy „ANNYIRA OKOS VAGYOK!!!”