Vajon megéri 12 órán át utaztatni két pici gyereket?

A sivatagban 2 gyerekkel
Dubai szomszédságában, Abu Dzabiban tartózkodó mama tudósítónk újabb bejegyzése következik 2#

Amikor 12 órán keresztül utaztatjuk a gyerekeinket, és bár utólag azt mondom az utazás fantasztikusan jól sikerült, főleg úgy, hogy ez volt az első repülőutunk 4esben kiegészítésként meg kell, hogy jegyezzem, hogy jól esett volna a vacsorához egy picike pohár vörösbor lazítás gyanánt , de nyugodtan meginni hmmm, nem igazán tudtuk, Anya borába Picurka dobta bele a kekszét, Apa azt hiszem a pohárba kitöltésig el se jutott…

Az utolsó 1,5 órás autóúton Dubai és Abu Dzabi között hulla fáradtan éjfél magasságában, Pöszméte nagyon álmosan és nagyon kis bágyadtan közli, hogy „Én nem akajok itt lenni”, Anya szíve szakad meg. Picur babát szoptatja Anya útközben, hogy megnyugtassa, mert senki sem szeretne gyereksírás közepette utazni 1,5 órán keresztül.
De be kell ugrani tankolni, na ott nyilván ezt a folyamatot abba kell, hagyni, hogy ne utasítsanak ki egyből az országból, és az okos pici babám, egy szó nélkül hagyja, fáradtan ül néz, és amikor tovább indulunk szépen visszafekszik. Az arabok tényleg a végletekig kényelmesek, tankolás közben ki sem kell szállnod a kocsiból, mert mint nálunk is régen a kutasnak fizetsz, aki azonnal ott terem és csinálja, ja és közben még a motort sem állítják le, hogy a légkondi hűtse a kocsit. Éjfélkor, 40 fok magasságában ez valóban érthető!
A hotelben egy órát kellett várni mire megkaptuk a szobánkat, mert egy kis hiba csúszott a gépezetbe és így törölték a szobát és kiadták másnak. Persze ezt olyan mosolyogva és természetességgel adják elő, hogy nem tudsz mérges lenni. De ez a két kisfiú egy hang nélkül játszott, Pöszméte a bőröndjén ment le – föl, húzni kellett ide – oda és imádta, Picurka pedig egy hang nélkül Anyán csimpaszkodott, Anya már alig bírt menni, de ők még simán, na és akkor közben elgondolkodsz, hogy kellett ez nekünk? Szegény gyerekeket rángatjuk ide – oda azért, mert mi pont itt akarunk lenni, a mi saját kényünkre – kedvünkre, vajon ezzel biztos, hogy jót teszünk nekik?????

De, amikor látom a szemükben azt a boldogságot, ahogy a tengert nézik. Egy akkora nagy homokozóból, amit még életükben nem láttak, és ahol lehet dobálni a homokot arra, amerre csak akarják, és futkosni is lehet, és bele lehet futni a vízbe és ki és bele és ki és sokszor egymás után, és bele is lehet feküdni a homokba is és a tengerbe is, na akkor bizonyossá válik, hogy megérte.
Pöszméte már nagyon várta, hogy lássa a tengert, bár már volt 1,5 évvel ezelőtt Horvátországban Borika és Líviusz barátnőivel, de azt el is felejtette, bár a csajok felejthetetlenek azóta is . Az autóból már ki is szúrta és mutatta, „Na, itt a tenger, menjünk odaaaa! Gyorsabban!!! Gyorsabban!” És már nagyon várta, hogy lássa, hogyan mozog a tenger és, hogy kipróbálja milyen sós. Így az első az volt, hogy oda ment, leguggolt elé, beledugta a pici mutató ujját és megkóstolta, és közben mondta „Megkóstolom, hogy milyen sós a tenger. Hmmm, jó, finom!” még egy párszor megkóstolta, és csak utána rakta bele a lábacskáit is és nézte, hogy mozog.
Úszni nem akart benne, csak térdig ment be, amit Anya nem is bánt most, hogy egyedül volt velük és nem igazán tudta még, hogyan fogja mind a kettőjüket egyszerre megúsztatni úszógumi és minden egyéb nélkül.

Amikor elfáradt, lefeküdt a homokba, úgy, hogy a hullámok nyaldosták a kis lábacskáit, a karját a feje alá rakta és fekve homokozott tovább, abbahagyni, elindulni, áááááá, nem, nem azt nem akart. Anya attól félt ott fog elaludni, mert a tenger zúgása, a hullámok hangja az igencsak emlékeztet Pöszméte által kedvelt porszívó és fúró hangokra (amire Pöszméte pici kora óta imád elaludni.)

Eközben Pindurka a megállíthatatlan kis robot nyuszi rendíthetetlenül homokozott és nagyon ügyes volt, mert nem akarta megenni a homokot, mondjuk Anya annyira nem volt boldog, amikor egy marék csikkel tért vissza, amit nagy örömmel gyűjtött össze és azokat sajnos meg is akarta enni, és nagyon nem örült neki, amikor Anya elszedte tőle.
Először nem mert bemenni a tengerbe csak nézte és mosolygott, aztán Anya kézen fogta és megmutatta neki, na akkor már nagyon tetszett, élvezte, hogy ez egy olyan víz, amibe ő szabadon tud ki – be mászkálni és belecsücsülni, úgyhogy ezt csinálta folyamatosan. Kiment, megfordult, bement, becsücsült, kicsit pancsolt, de az annyi hogy kettőt csap a kezével, felállt kiment és újra és újra és újra.

 

Persze vízimentők is futkostak a parton le – föl és folyamatosan figyelték a terepet, csak, mint a filmekben… Helyiek nem igazán voltak, csak turisták és ők is kevesen, így nagyon kellemes volt. Láttunk olyan arab nőt, aki a fekete hosszú zárt ruhájában az abajában ment be a tengerbe, de a népszerűbb az, amikor szintén az egész testüket befedő (még a hajukat is) fürdőruhát hordanak, ami úgy néz ki, mint egy búvárruha. Ők nem értik, hogy a fehér bőrű emberek miért napoznak, amikor a fehér az arisztokrácia és az érintetlen szépség színe itt, ami a szemükben különleges és úgy szép ahogy van.
Persze az elindulás nehéz volt.
Itt volt az első városi élményünk, ja igen, mert ez a tengerpart a belvárosban van, 2*3 sávos út mellett, ami annyira fantasztikusan halk, hogy a parton már semmit nem hallasz belőle, szinte hihetetlen. Állítólag azért, mert az út készítése során autógumit is kevernek az aszfaltba, ez két dolog miatt hasznos, egyrészt zajcsökkentő, másrészt újra tudják hasznosítani az autógumikat, amikből ebben a nagy melegben elég sok fogy…

Át kellett kelni egy zebrán, mert a parkoló az út túloldalán volt. Ismét egy okos megoldás, ami segíti az emberek nyugodtságát, kiegyensúlyozottságát. A gyalogosoknál a lámpa fölött van egy visszaszámláló, ami mutatja egyrészt, hogy mikor lesz zöld, másrészt, amikor zöld, hogy még mennyi időd van átérni. Hát nem egyszerű?
Kiegészítés: A storyhoz hozzá tartozik, hogy Anya igazi anyukás megoldással a pindúrokat folyamatosan keni és nagyon jó szolgálatot tesz az idegenlégiós UV szűrős ruha és sapka is, még ha viccesnek is tűnik, ilyen cuccba öltöztetni őket, de ez a nap itt annyira mélyebben és harapva süt. És ugye alatta nem kell kenni a fiúkat és jól véd, ami fontos szempont, mert egy macerával kevesebb. …és miután Anya nem keni az egész testüket, csak az arcukat és a kilógó lábukat, így magára se keni a napkrémet… vagy csak ímmel-ámmal már ahova jut, és akkor este kiderül, hogy hova nem jutott, és utána hogy az mennyire fáj, és milyen bénán néz ki, piros foltok össze – vissza a kimaradt részeken. Jeeee.
Persze azóta már egyre bátrabban toljuk, a bőrünk is megszokta, a fiúk is növögetnek, így a légiós cucc kezdi szerepét veszteni. Viszont helyette van kicsi kalap hehe…

Abu Dzabiban tartózkodó mama tudósítónk hamarosan újabb érdekes bejegyzéssel jelentkezik. Figyeljétek a Blogot és a Monello Facebook oldalát.

Oszd meg!

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük