Az első fürdés

“…amíg nem esett le a köldökcsonkja, addig nem fürdettem meg kádban… Na de azért Manófül mégsem maradt napokig saját kis test és tej szagában.”

Emlékszem mennyire paráztam az első fürdetéstől. Hittem benne, hogy ez meghatározó lesz. Ha elsőre tetszik neki, akkor nem lesz gond és nyert ügyem van, de ha az első fürdés balul sül el, mondjuk arcon locsolom véletlenül, vagy beleejtem a vízbe… onnantól kezdve mind a ketten rá fogunk feszkózni és egy hatalmas nagy sírás lesz minden egyes alkalommal. Mármint, hogy én fogok ráfeszülni, azén kis Manófülem meg simán csak átveszi.
„Anya nem tudja mi van és tök ideges, hát akkor én hogy érezném magam biztonságban, brühühhűűűű síróóóóók”.
De abban is hittem, hogy ez csak tőlem függ, ha én magabiztos tudok lenni, ha mosolyogva, vicceskedve, „jajj de finom a víz, jajj de szereti Manófül.” hozzáállással tudom csinálni, akkor ő ugyanezt az érzetet fogja átvenni.

Épp ezért megfogadtam a védőnőm javaslatát, aki látta, hogy én is az első gyerekes “paramami” kategóriába tartozom, hogy amíg nem esik le a köldökcsonkja, addig nem fürdetem meg kádban. Mert túlzottan féltem volna, hogy vizes lesz. Még nem voltam elég gyakorlott hozzá, hogy hogyan pancsolom a vizet, hogy hogyan fogom stb. Eleinte mindent egyedül akartam csinálni, nyilván ez a mostani agyammal akkori önmagamat látva elég butuskán hangzik, de akkor úgy éreztem jónak.
Azt szerettem volna, hogy minden első dolog intim legyen és hozzánk kötődjön, ne egy őrületes családi eseménnyé, ahol az összes nagyszülő, barát, rokon részt vesz. Azt gondoltam attól vagyok én az anyukája, ha én csinálok vele mindent az én tudásom és megérzéseim alapján, attól fog kötődni hozzám és persze az apukájához. Úgy éreztem, ha megmutat nekem dolgokat az én anyukám vagy az anyósom, akkor az úgy már nem “érvényes”, az kvázi csalásnak minősül, és akkor nem én csinálom vele először, hanem mások, amire iszonyatosan féltékeny lettem volna… Nem tudom, hogy ez mennyire van meg más anyukákban is, lehet, hogy csak a hormonok, lehet, hogy csak az “első” gyerek szindróma, de amikor megszületett a második kisfiam, a nagyobb már 1,5 éves volt és minél több időt szerettem volna vele tölteni kettesben. Féltettem kis lelkét, azt szerettem volna, ha jó testvérek lesznek és tudtam, hogy ahhoz fontos, hogy belőlem eleget kapjon. Amikor kb 2 hetesen közöltem anyukámmal, hogy légy szíves fürdesse meg a picit, ha felébredt mi addig elmegyünk egy sétára, azt hitte nem jól hall :), mert a nagyobbik unokájánál erre a fürdetésre hónapokig várnia kellett.

Azt pedig már az elején elhatároztam, hogy nem lesznek tipikusan „apa feladatok”, nem csinálunk ebből kényszert, vagyis nem kell a férjemnek majd minden este 6-ra fürdetésre hazaérnie. Sem ő, sem én nem szeretjük a kényszeres, kötelező dolgokat. És működött, amikor tudott hazaért, vagy a fürdés miatt csak később ment el, sokat fürdette, sőt egy idő után már együtt fürödtek. Az pedig már csak halkan jegyzem meg, hogy úgy elröppen az idő, hogy hirtelen már csak azt vettem észre, hogy egyedül “zuhanyzik”.

Szóval miután ez a kicsi baba nem egész nap a homokozóban játszott, ezért az első pár napban még nem fürdettem kádban. Na de azért Manófül mégsem maradt napokig saját kis test és tej szagában. A szobájában a pelenkázón mosdattam meg. Egy kicsi tálban vittem vizet és egy rongyot abba mártogattam, azzal töröltem át a testét. Közben persze elmondtam neki, hogy hamarosan, ha már „nagyobb fiú lesz” értsd 10 napos, akkor már kádban fog fürdeni. Így ő is ismerkedett a vízzel, és a víz érzetével, én pedig a pici pucér testével és a mozgásával. Így mire a köldökcsonk leesett, már sokkal magabiztosabban álltam neki az „első fürdetésnek”. Már sokkal jobban megismertük egymást, és én is már “gyakorló” kb. 10 napos és nem 3 napos anyuka voltam, ami ebben a “gyermekágyi” időszámításban mérve igencsak sooook idő! Na, ugye?

Persze attól még remegő kézzel tettem a kádba, próbáltam a könyökömmel a megfelelő hőmérsékletet nagyon vagány módon beállítani, de eleinte inkább még maradtam a halacska hőmérő megoldásnál. Meleg nyári délután volt, így nem kellett a fürdőszoba hőmérsékletének felmelegítésével sem foglalkoznom. Tudom dilemma volt, hogy a fürdőszobában vetkőztessem –e és akkor nem kell csupaszon sokat hordoznom, vagy pedig a szobájában és türcsibe csavarva vigyem –e a fürdőbe? De végül az első opciót választottam, simán abból kiindulva, hogy én is a fürdőben vetkőzöm és nem futkosom végig pucéron a lakást fürdés előtt.

Emlékszem milyen fura volt először belerakni a fürdető krémet, csalódott voltam, hogy se szaga és még csak nem is habzik.
Azt hittem csudajó babafürdető illata lesz fürdés után, mint ahogy azt a reklámok sugallják és ahogy az a kórházban volt.
Mondjuk ezt máig sem értem, hogy a kórházban vajon miért nem a gyógyszertári fürdetővel fürdetik őket, miért egy olyan babafürdetővel, amit alapból csak 3 hónapos kortól javasolnak?

De aztán telt az idő, és egyre jobban idegesítettek a kádban lebegő, ázott fürdetőkrém darabkák, így később már teljesen rutinosan főztem fel a fürdetőkrémet és készítettem belőle egy tömény, de kenhető, híg valamit, ami könnyebben olvadt szét és oszlott el a vízben. Egy idő után pedig azon vettem észre magam, hogy már rég használhatnánk a jó illatú bolti fürdetőket, én mégis jobbnak éreztem ha tovább védem a kis bőrét és ezt az utált fürdetőkrémet használom.

Először amikor odavittem a kádhoz elmeséltem neki, hogy ez a kád, amiről eddig minden este meséltem ebben fog ő most fürdeni. Először a lábát dugtam bele, a lábujjacskáit, előre hajolva, úgy, hogy ő is lássa, hogy mi történik vele, és ne érje váratlanul, hogy hova került. Mozgattam ide-oda lassan picikét. Aztán szépen fokozatosan belemártottam a kis lábait, a hátát.
és nagyon remegett a kezem, persze ezt nem mutattam, próbáltam lazán fogni és mókázni, pancsolni. Szerette. Én éreztem, persze tök morcosan nézett, de legalább nem sírt. Én pedig megkönnyebbültem. Túlélte, és én sem borítottam ki a kád vizet és árasztottam el vele az egész lakást…

Örültem, hogy vártam az első fürdetéssel, mert így sokkal magabiztosabb tudtam lenni, ami sokat jelentett a még induló anyai karrieremnek.

Sokat fürdettem egyedül és sokszor az apukája fürdette egyedül, akkor fejlesztettük ki a nyakba akasztós baba törölközőt. Ennek az az előnye, hogy már a fürdetés előtt a nyakamba tudom akasztani. Így egyrészt végig megmarad a két kezem, amivel őt biztonságosan tudom tartani és mosdatni.

Másrészt, ha kipancsolja a vizet, akkor a ruhám nem lesz vizes, harmadrészt, ha a szemébe megy a víz, egyből kénznél – nyaknál haha – van egy törölköző, végül, de nem utolsó sorban pedig a fürdés végén, stabilan, két kézzel tudom kiemelni a kádból és egyből magamhoz tudom szorítani és a törölköző alsó részét visszahajtani rá, majd a kapucni részt a kis fejére. Ez nálunk nagyon bevált, így semmi nyöszörgés nem volt fürdéskor. Amikor már elfáradt a fürdésben, akkor egyből magamhoz öleltem kivételkor, nem a pelenkázóra raktam le, így a teskontaktusnak köszönhetően megnyugodott és könnyebb volt utána a pelenkázóra lerakni és öltöztetni. Ilyenkor a baba törölköző nyakba akasztós végét simán széttépőzáraztam és már le is vettem a nyakamból, egy fél mozdulattal.

A törölköző 100% pamut anyagának köszönhetően nagyon jó nedvszívó, így mire a nyugtató ölelgetés végére és a pelenkázóhoz értünk, már szinte teljesen meg is száradt és csak öltöztetni kellett.

Ez a törölközési módszer a férjemnek is bejött, így sokkal könnyebb dolga volt és a „kötény törölköző” ahogy ő hívja – használatával is hamar megbarátkozott, mármint hogy egy kötény lóg a nyakában, ami ugye nem túl férfias dolog. Apának lenni viszont annál inkább az!

Ide kattintva megnézem a nyakba akasztós törölközőt a webshopon.